Anyuci varázslatos történetei

Sötét volt és valami fura zajt hallott, amitől megijedt. Hevesen vert a szíve és valami belül azt súgta menekülj. El akart szaladni, de nem tudott megmozdulni. Akkor látta meg a tisztáson azt a valamit.. aztán rájött, hogy nem valami... Hanem valaki...és felé tart. A kiskutya szűkölni kezdett félelmében. Mert a valaki, bár elsőre embernek tűnt, de nem volt az. A testét sárga szőr fedte és a feje mint egy oroszláné, mégis felegyenesedve járt. A kiskutya érezte ahogy bepisil félelmében.

- Óh...Hát itt vagy? - kérdezte az idegen ahogy ránézett. - Figyellek egy ideje. Azért jöttem, beszélgessünk.

A kiskutya teljesen összezavarodott, ahogy az a lény felemelte. Még mindig nem tudott mozogni. A lény nézte őt, aztán elmosolyodott és megnyomott egy gombot az övén. Aztán lerakta a földre majd melléült. 

A kiskutya újra tudott mozogni és el is akart futni, mikor meghallott egy újabb fura hangot, ami ezúttal a lényből jött. Leült és csak nézte. A lény pedig tovább dúdolta a megnyugtató dallamot. Megígézte a kutyust a hangja.

- Így már jobb. - mondta az idegen mosolyogva. - Tőlem nem kell félned. Nem bántalak.

A kutyus félénken csóválni kezdte a farkát. Az idegen ekkor valami apró gépet tett a nyakába, ami picit csiklandozta a nyakát ahogy rásimult.

- Ez micsoda? - kérdezte a kiskutya aztán a döbbenettől elnémult. - Tudok beszélni?

- A fordítóval, amit a nyakadra tettem, mondhatjuk úgy, hogy igen.

- De hogyan...?

- Ezt hosszú lenne elmondani. - mosolygott az idegen. - Azért vagyok itt, hogy kérdezzek valamit. Mint mondtam figyellek egy ideje. Azóta mióta a kocsi megállt. Egy ember pedig kitett a kocsiból, majd elhajtott. Te azóta is várod, hogy visszajön érted...el sem mozdultál a plédtől amit itt hagyott veled. Ennek már egy hete. Miért nem keresel valami élelmet? Tudom, hogy éhes vagy.

- Mert nem akarok megint rossz lenni... - felelte a kiskutya. - És mert a gazdi azt mondta maradjak itt...

- Szerintem nem jön vissza érted...

- De visszajön. - makacskodott a kiskutya.

- Nem tudom miért, de elment és vissza se nézett. Nem volt könny a szemében, inkább megkönnyebbülés. - mondta az idegen töprengőn. 

A kiskutya csak nézett maga elé.

- De visszajön, mert ő a gazdim. És szeretem. 

Az idegen meglepve nézte a kiskutyát aki csóválta a farkát, ahogy ezt mondta. Nem értette, hogy miért nem érti, hogy a kétlábú elhagyta. Látott már ilyet.

- Miért szereted? Itthagyott, egyedűl és nem érdekli mi lesz veled...

- Te nem ismered őt...szeret engem.

- De bántott...- mutatott a kiskutya görbe lábára ami egy régi rosszul összeforrt törés miatt lett görbe.

- Rosszul viselkedtem és büntetést kaptam...egy lánccal vert meg. - hajtotta le a fejét a kiskutya.

- És te még ezekután is szereted...visszavárod? - csodálkozott az idegen. - Miért?

- Mert ő a gazdám.

- Bocsáss meg barátom. De nem értelek. - csóválta a fejét.

- Pedig egyszerű. Ő a gazdám, a falkám tagja és ezért szeretem. 

- Aki tényleg szeret az soha nem üt meg és nem hagy el. Érted?

- Én csak egy kutya vagyok és ez az életem.

Az idegen megfogta a görbe lábacskát és a kiskutya azt érezte, hogy a keze melegedik. Amikor elengedte a lábát, az egyenes volt újra. Mint kölyökkorában. Ámulva emelgette, nézegette.

- Mit csináltál velem?

- Meggyógyítottalak.

- Miért?

- Azért mert megérdemled és mert minden porcikád szeretettel van tele. - simogatta meg a kiskutya fejét az idegen. - És most, hogy már nem fáj a lábad, mit fogsz csinálni?

- Várok tovább. 

- Mire?

- A gazdira. Emlékszel?

Az idegen megcsóválta a fejét és felált. A kutyus újra csóválni kezdte a farkát, ahogy az idegen levette a nyakáról a fordítót. Aztán megfordult és elindult a tisztás felé. A kutyus csak nézte őt. Az idegen megállt a tisztás közepén és megnyomott egy gombot a karján lévő szerkezeten. Egy fénysugár borította be.

A kutyus felállt és aztán elkezdett szaladni az idegen felé ugatva. Az idegen ránézett és elmosolyodott. A kiskutya odaért elé és tétovázva leült. Az idegen pedig leggugolt és széttárta karjait. A kiskutya boldogan ugrott a karjába. A fény őt is átölelte aztán mindketten felemelkedtek az űrhajóba.

Aztán minden újra sötét lett. 

Egy autó közeledett a plédhez. Megállt és a reflektor fényében egy picike alak rajzolódott ki. Mozdulatlanul feküdt a hidegben. Lassan belepte a hó. Az ember odalépett... Megrándította a vállát, aztán megfordult és egy szó nélkül elhajtott. 

A kiskutya teste mozdulatlan maradt.

Csak a szél fújt keservesen